>> KezdőlapCikkek kezdő gyöngyfűzőknekGyakori hibák kezdőknél

Gyakori hibák kezdőknél

Kezdő gyöngyfűzőknek olyan sok mindenre kell figyelniük; megfelelő méretűek legyenek a gyöngyök, megfelelő fűzőszálat válasszanak, követni tudják a mintát... és még sok apróság van, ami elronthatja az első ékszereket!

Megnézünk néhányat ezek közül!

Mire figyeljen egy kezdő gyöngyfűző?

Néhány gyakori hiba kezdő gyöngyfűzőknél

 

Élénken emlékszem első próbálkozásaimra. Bátor voltam, bíztam magamban, nem kértem segítséget!

Mi az a 11/0 japán kása? Nosza, veszek pár kását, olcsót így elsőre... sejthető a végeredmény.

 

A megadott méretek nem véletlenül vannak odaírva egy-egy gyöngyékszer mintához!

Egyszer a helyi kézműves boltban jártam, egy hölgy mutatta a félig kész medálját az eladónak, hogy vajon mit ronthatott el, nem olyan, mint a képen volt. Odasandítottam, és felismertem a saját ingyenes mintámat, igaz, rettentően furán festett! Bátorkodtam beleszólni a társalgásba, majd megnéztem közelről is a medált: valóban, teljesen más méretű gyöngyöket használt a hölgy, mint ami elő volt írva! Csak arra ügyelt, hogy legyen kisebb meg nagyobb.

 

Damil vagy cérna: más lesz az eredmény!

Kezdőknek szóló ingyenes sorozatomban kitértem rá, hogy milyen technikához általában mit használunk: damilt, vagy cérnát? Ráadásul a damil vastagsága eltérő lehet, mint ahogy a cérna minősége is.

A külföldi mintaleírások legtöbbször egy C-lon vagy Fireline nevű fűzőszálat írnak, én egyiket se használom. 0,18-as gyöngyfűző damilt és a Coats cég bőrvarró cérnáját szeretem! A leírásaimban is ezeket jelölöm meg.

A damil merevebbé teszi a munkát, ez hasznos pl. gyűrűk, vagy lapos medálok esetén. A gyöngygallérokat viszont használhatatlanná teszi. Ha olyan mintát használsz, aminé nincs feltüntetve a fűzőszál, vagy neked nincs olyanod, sajnos kísérletezni kell. Amennyiben túl hullámos és merev lesz az ékszer, válts vékonyabb damilra, vagy cérnára, és fordítva: ha túl plöttyedt, akkor javaslom a vastagabb damilt!

Gabalyodások

Minél hosszabb a fűzőszál, annál könnyebben gabalyodik. Igaz ez a vastagságra és a minőségre is. Minél vékonyabb a damil, és minél gyengébb minőségű, annál hamarabb pöndörödik, nyúlik.
Érdemes nem túl hosszú szálat vágni, és mindig lassan áthúzni, így észrevehető, ha bog képződik. Ha mégis megtörtént a baj, húzzuk le a tűt, és annak segítségével próbáljuk türelmesen kibontani a csomót. Ha ingerülten, dühödten esünk neki, csak rontunk a helyzeten -tapasztalatból tudom sajnos :)

Még egy aprócska trükk: időnként lógassuk le a tűvel együtt a szál végét, így kitekeri magát, könnyebb lesz folytatni a munkát!

 

Hurkok

Nincs bosszantóbb, mint a szál eldolgozása után szembesülni azzal: valahol áthurkolódott a damil, és csúnyán látszik is!
Megelőzés: ugyanúgy, mint a gabalyodásnál írtam, ha lassan húzzuk át a szálat, van lehetőségünk figyelni a damil útját, észrevesszük, ha valahol egy gyöngy alá beakad. Különösen ha csücskök is vannak a mintában, érdemes ezt az időt rászánni; sok gyakorlattal már érezhető lesz, ha valami nem stimmel, és fel lehet gyorsulni!

 

Neked is vannak megoldásaid, vagy olyan bosszantó jelenség, amire választ szeretnél? Írd meg itt!

FacebookTwitterSatartlapGoogle bookmarkBlogter.huMyspace bookmark

Szóljon hozzá!

A trágár, nem ideillő vagy spam jellegű hozzászólásokat töröljük.
Az email cím nem lesz látható mások számára.


Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt ajánlatom

Blog ajánló

Gyűrűalj fűzése kezdőknek, videó

Fogalmad sincs, hogyan fűzd meg a gyűrűdhöz az alsó részt?

Honnan tudod, mikor elég hosszú a fűzött rész? 

Videómban most elárulom - kezdőknek ajánlom

Bővebben...

5 lépésből hópehely fülbevaló

5 gyors lépés, és máris kész a zúzmarás hópehely-fülbevalód!
Mutatom, hogy készítsd!

Bővebben...

Megjelenéseim

  

Go to top